

Évek óta senyved a fa
A faiskolában gondosan kiválasztott csemete elültetve évek óta alig nőtt valamit.

„Itt semmi nem
marad meg”
Mindent megteszel a fáidért, mégis folyamatosan betegek, gyengék, vagy kiszáradnak.

Bizonytalan eszközhasználat
Nem ismered az ollók típusait, és nem tudod, mikor melyiket használd, így akaratlanul is kárt tehetsz a fában.

Betegségek metszés után
A lemetszett fát menetrendszerűen támadják meg a gombák és kártevők, elvíve a termést.
Ha ezek ismerősek, jó helyen jársz
A bőséges termés nem a vakszerencsén vagy a „zöld ujjakon”, hanem a fák valódi igényeinek ismeretén múlik.

Kezdőknek
Azoknak, akik most fognak először metszőollót a kezükbe, bizonytalanok a vágásokban, és félnek kárt tenni a növényeikben. Itt az alapoktól, érthetően mutatunk meg mindent.

Haladóknak
Azoknak, akik már metszettek fákat és cserjéket, de szeretnék megérteni a mélyebb biológiai összefüggéseket, hogy növeljék a termésátlagot és szakszerűen formálják a kertjüket.

A hiteles tudás keresőinek
Akik unják az interneten keringő, sokszor egymásnak ellentmondó, félinformációkból álló videókat, és egy megbízható, szakértők által rendszerezett útmutatóra vágynak.
Kinek szól az akadémia?
Kurzusok
Mit tartalmaz a képzés?

Lépésről lépésre felépített videós tananyag
Rövid, érthető leckékben haladsz végig, ahol nem csak elmondjuk, hanem meg is mutatjuk, mit kell nézni a fán. A rendszer azt is megjegyzi, hol tartasz, így könnyen ott folytathatod, ahol abbahagytad.

Kinyomtatható segédletek a kertbe is
A legfontosabb tudnivalókat ki tudod nyomtatni, és magaddal viheted a kertbe. Ha kell, telefonról is bármikor visszanézhetsz egy fontos részt.

Tudásellenőrző feladatok és plusz segítség
Kvízek és tanulókártyák segítenek abban, hogy valóban összeálljon a látott anyag. Ha elakadnál, külön segítséget is kérhetsz online vagy gyakorlati formában.
Akiktől tanulni fogsz
Az Akadémia egy folyamatosan bővülő tudásközpont, ahol a hazai kertészet legkiválóbb szakembereitől tanulhatsz. Az oldal megálmodója és házigazdája, McMenemy Márk gondoskodik róla, hogy a kurzusokon mindig a leginkább hiteles és gyakorlatias oktatókkal találkozhass. Az induló, metszéssel foglalkozó mesterkurzusainkat két olyan szakember vezeti, akik tökéletesen kiegészítik egymást. A modern, gyakorlatias tapasztalat és a klasszikus, hagyományőrző szaktudás találkozása garantálja, hogy a legmagasabb szintű, mégis közérthető oktatást kapd:
McMenemy Márk
KertTV
A KertTV népszerű házigazdájaként Márk több mint 20 éve mutatja meg a nagyközönségnek, hogy a kertészkedés nem egy misztikus tudomány, hanem a mindennapi öröm forrása. Tucatnyi sikeres tévéműsorral, egy több mint 150 ezres YouTube csatornával, 300 ezer feletti Facebook oldallal és egy saját, 1000 négyzetméteres kert gondozásának minden tapasztalatával a háta mögött a gyakorlatias tanulás híve. Célja, hogy a legbonyolultabbnak tűnő feladatokat is egyszerű, jól használható fortélyokra fordítsa le, hiszen vallja: a boldogság a kertben terem!

Kosztka Ernő
Kertészmérnök, Metszőmester
A klasszikus szakértelem és a megbízható kertészeti tudás letéteményese. Ernő szívügye és kifejezett célja, hogy a felgyorsult, modern világunkban is továbbadja azokat a hagyományos dísz- és haszonkertészeti értékeket, amelyek generációk óta működnek. Ő az a szakértő, aki a növények működésének mélyebb összefüggéseit is úgy adja át, hogy azt a kezdő és a haladó kertbarátok egyaránt azonnal, magabiztosan tudják alkalmazni a saját fáikon.



Válaszd ki a kurzust:
Keresd meg a számodra leginkább aktuális oktatóanyagot (például a metszési alapokat).

Biztosítsd a helyed:
Vásárold meg a hozzáférést egyszerűen és biztonságosan.

Lépj be a tanterembe:
Jelentkezz be az Akadémia felületére számítógépen, tableten vagy akár a telefonodon.

Vágjunk bele!
Nézd meg a videókat, nyomtasd ki a puskákat, és irány a kert a metszőollóval!
Hogyan működik?
Értesítünk a legújabb képzésekről, az exkluzív extrákról és a közelgő online vagy élő találkozókról.













